Nívó Biztonsági ajtódat MOST akár FÉLÁRON is beszerezheted, mert a bejárati ajtó (úgy, mint külső nyílászáró) is támogatható felújítások körébe tartozik.
TOVÁBBA prémium bejárati ajtók elegáns kivitelei szemet gyönyörködtető látványban részesítik a megérkezőket. Számos előnnyel rendelkeznek, érdemes megfontolni beépítésüket.
De kezdjük az elején. Vendégségbe érkezünk egy családi házba. A kertkapu előtt állva becsöngetünk és várjuk, hogy vendéglátónk beengedjen. A kerítés és a kapu már jelzi számunkra, hogy belépünk a tulajdonos privát területére, itt húzódik a határ az idegen és a saját világ között. A kerten, udvaron keresztül elérünk a házhoz, ahol a bejárati ajtón keresztül jutunk be abba a térbe, amit otthonnak nevezünk.
Ha egy lakásba nyerünk ily módon bebocsátást, akkor csak a bejárati ajtó az, ami a választóvonalat jelenti a kinti világ és magánszféra között. Akár vendégségbe, akár saját otthonunkba lépünk be, a bejárat mindig ugyanazzal az üzenettel bír: megérkeztünk.
Ideális esetben ez a bejárat csak azoknak jelent érkezést, akik az ajtó mögött élnek vagy akiket behívtak oda. Sajnos azonban azzal is számolnunk kell, hogy hívatlan vendégek is felkereshetik otthonunkat. Tény, hogy ma Magyarországon a lakásbetörések jelentős százalékát a bejárati ajtón keresztül követik el.
Ennek okát elsősorban a bejárati ajtók nem megfelelő állapotában, szerkezetében és kivitelezésében kell keresni. Mert legyen a bejárat kevéssé látható vagy zárt helyen, ha megfelelő biztonsági paraméterekkel rendelkezik, akkor a betörő nem járhat sikerrel. Egy külső rács vagy hevederzár már nem állítja meg a profi módszerekkel dolgozó betörőt.
Ha azt szeretnénk, hogy otthonunk valóban az a nyugodt és biztonságos hely legyen, amire jogosan vágyunk, akkor érdemes beszereltetni egy betörésbiztos bejárati ajtót.
A biztonsági ajtókról talán még ma is az az elképzelés él az emberekben, hogy egy durva vasajtó mögött, mindentől és mindenkitől elzárva léteznek a mögötte élők. Bár az acéllemezes megerősítés alap a minőségi biztonsági ajtónál, a belső megerősítés nem megy a külső megjelenés rovására. Sőt, kifejezetten az egyéni igényekre szabva, akár egyedi méretben és színben rendelhetünk ajtót! Bár a standard biztonsági ajtó is megfelelő védelmet nyújt, vannak olyan prémium szolgáltatások és kiegészítők, amelyekkel tovább fokozhatjuk biztonságérzetünket. A betörésbiztos belső kivitel mellett, közel százféle színből választhatunk, és az ajtó két oldalát különböző színezéssel is kérhetjük.
A masszív szerkezethez számos stílusú kilincsből választhatunk, az optikai kitekintővel pedig mindig megbizonyosodhatunk arról, hogy ki áll az ajtónk előtt. A dekoratív bejárati ajtót különleges mintázattal, illetve biztonsági üvegbetétek, bevilágító ablakok alkalmazásával tehetjük még különlegesebbé.
A hermetikusan záródó, többrétegű, prémium biztonsági ajtó nem csak a védelmünkről gondoskodik. Kiváló hang és zajszűrő tulajdonságokkal rendelkezik, és nem engedi be lakásunkba az olyan bosszantó kinti szagokat, mint az étel vagy cigarettafüst. Azon se lepődjünk meg, ha a minőségi bejárati ajtó beszerelése után a fűtésszámlánk is alacsonyabb lesz!
Ha biztonsági ajtó rendelése mellett döntünk, akkor ajándékként most ingyenes helyszíni felmérést, kiszállítást, optikai kitekintőt és öt kulcskészletet is kapunk. Emellett jár a belső ajtófordító is, amely könnyíti a kulcs nélküli nyitást, zárást. Kérésre a régi ajtót is elszállítják és a végső takarítást is a cég intézi.
Ha fontos Önnek otthona, családja, értékei biztonsága, de nem szeretne kompromisszumot kötni a biztonság és az esztétikum terén, akkor válassza a Nívót! Közel 100-féle szerkezeti, kivitelezési opció közül választhat, így biztosan megtalálja az igényeinek megfelelőt!